63. § Az utak igénybevételével kapcsolatos egyéb szabályok (1) Aki a közutat vagy a közúti jelzést megrongálta, beszennyezte vagy a közútra a közlekedés biztonságát, zavartalanságát hátrányosan befolyásoló tárgyat juttatott, köteles a keletkező veszély elhárításáról gondoskodni, illetőleg ameddig az nem lehetséges, a veszélyről a közlekedés többi résztvevőjét tájékoztatni. (2) Földútról szilárd burkolatú útra való ráhajtás előtt a járműről a rátapadt sarat - amely a szilárd burkolatú utat beszennyezheti - el kell távolítani. (3) Tilos az úton olyan tárgyat csúsztatni, illetőleg vontatni, amely ezáltal az utat megrongálhatja.
A KRESZ módosítás után, 2010 január 1-től:
(4) A közúti forgalom ellenőrzése során
a) a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezést;
b) azt a járművet, amelyben a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezés üzemel
a közúton úgy kell elhelyezni, hogy a gyalogos és jármű forgalmat indokolatlan mértékben ne akadályozza.
(5) A (4) bekezdés b) pontjában meghatározott jármű a járműforgalom elől elzárt területen, továbbá a közútnak azon a részén is elhelyezhető, ahol a járművek megállása vagy várakozása tilos.
Módosítás magyarázata:
A módosítás egyértelműsíti, hogy a közúti forgalom ellenőrzését végző hatóságok esetében az ellenőrző eszköz vagy jármű elhelyezkedésére bizonyos esetekben nem vonatkoznak a közúti közlekedés szabályai (pl. forgalom elől elzárt területen történő sebesség-ellenőrzés). Az ellenőrzést azonban úgy kell elvégezni, hogy az a gyalogos és járműforgalmat indokolatlan mértékben ne akadályozza.
|